Közös tulajdon

Közös tulajdonnál a tulajdonostársaknak mindig elővásárlási joga van, amiről a lemondó nyilatkozatot adásvételi szerződés kötésénél be kell szerezni. Ez az eladó feladata, ami többféleképpen is történhet. 

Vagy személyesen körbejárja a szomszédokat, tulajdonostársakat, és mindenkivel aláíratja a lemondó nyilatkozatot, vagy ajánlott, tértivevényes levél útján tájékoztatja őket, és kéri, hogy nyilatkozzanak, hogy élnek-e az elővásárlási jogukkal. Ha a tulajdonostársak a megadott határidőben nem tesznek nyilatkozatot, akkor azt kell vélelmezni, hogy nem kívántak élni az elővásárlási joggal. Ez esetben az adásvételi szerződés szabadon megköthető, és a földhivatalba beadható, a tulajdonjogot be lehet jegyezni. 

Másik tipikus eset a teremgarázsok kérdése, főként újépítésű, vagy pár éve épült ingatlanoknál, ahol nagyon sok tulajdonostárs is előfordulhat. Ilyenkor egy ingatlan-nyilvántartási szabály alapján lehet arra hivatkozni, illetve kérni a földhivatalt, hogy az elővásárlási jogra vonatkozó nyilatkozatok beszerzésétől a tulajdonosok nagy száma miatt tekintsen el, mivel a nyilatkozatok beszerzése számottevő nehézséggel, késedelemmel járna. Ezen hivatkozást a földhivatalok elfogadják. 

A közös tulajdon akkor lehet még hátrányos, ha a vevő hitelt szeretne felvenni a megvásárolt ingatlanra. A hitelező bankok ugyanis nem preferálják a közös tulajdont, és hitelezési feltételként szabják annak megszüntetését. Erre a helyzetre alapvetően kétféle megoldást fogadnak a bankok el: egyrészt ha a felek használati megállapodást kötnek egymással (a tulajdonostársak) – ennek lebonyolításában irodánk szintén gyors és hatékony segítséget tud nyújtani. Másrészt ikerházak esetében társasházzá történő alakítással. Ez némileg költségesebb és bonyolultabb, illetve időigényesebb, mint az első megoldás, viszont véglegesen, és sokkal biztonságosabban tudja rendezni a közös tulajdon megszüntetésének a kérdését, mint egy használati megállapodás. 

További információkért forduljon ügyvédeinkhez, akik tudnak tanácsot adni, hogy az adott esetben mi lehet a legjobb megoldás. 


ELÉRHETŐSÉGEINK

dr. Molnár Anikó Ügyvédi Iroda
1116 Budapest, Kalotaszeg u. 15.
ügyfélfogadás: 1118 Budapest, Ménesi út 24. (Gellért Terasz Irodaház)
mobil: +3630-527-3738
E-mail: aniko@molnarugyved.hu
© 2024 dr. Molnár Anikó Ügyvédi Iroda. Minden jog fenntartva